Felmérések igazolták, hogy még az illatok szerelmesei is csak nehezen tudják megkülönböztetni egymástól a tiszta, természetes illatokat és szintetikus vagy természetazonos, laboratóriumi úton előállított „ikreiket”. Sokan nincsenek tisztában azzal sem, hogy például a gyöngyvirág vagy az orgona képtelen illóolajat előállítani, így nincs is természetes illatkivonatuk. Amiket ilyen néven árusítanak az üzletek polcain, nem mások mint tisztán laboratóriumi úton előállított szintetikus vagy természetazonos kreálmányok.

A természetazonos nem természetes
Itt a „természetazonos” kifejezés arra szolgál, hogy a fogyasztóban azt a benyomást keltse, hogy az így jelölt illat egyenértékű a természetessel – azonban ez egyáltalán nincs így. Ellentétben a természetes illóolajokkal, melyeket már elődeink évezredeken át használtak minden elképzelhető alkalmazási formában és bizonyították hatékonyságukat, a szintetikus és természetazonos illatokkal eddig egyáltalán nem készült semmilyen hosszabb távú tudományos vizsgálat,vagyis nem tudjuk valójában mit okoznak az emberi szervezetben.

Egy a Witten/Herdecke Egyetem által a BDIH megbízásából végzett vizsgálat egyértelműen rávilágított a természetes illatok és természet azonos ikreik allergiás reakciót keltő potenciáljuk különbözőségére. Az illatanyag allergiában szenvedő kísérleti alanyokkal végzett vizsgálatban a természetes citromolaj hatását tesztelték a kémiailag tiszta citrállal szemben, amelyet a citromolaj fő komponensének megfelelően hoztak létre szintetikus úton.

A szintetikus és természetazonos illóolajok magasabb allergén potenciálja
A vizsgálat eredménye világosan rámutat az allergén potenciál különbségre: az allergiás érzékenységet mutató vizsgálati személyek 90%-a allergiás reakciót mutatott a szintetikusan előállított citrálra, míg csak kevesebb, mint 3%-uk reagált a természetes citrom illóolajra.

Ezért az illatanyag megnevezés nem mindig jelenti ugyanazt: csak a garantáltan kiváló minőségű, tiszta és természetes illóolajok esetében lehet biztos benne, hogy egy valóban természetes terméket tart a kezében.

Mivel az általános wellness-trend hatására minden illat népszerűsége megnőtt, nem csoda, hogy az életnek egyre kevesebb olyan területe van, ami nincs illatosítva. Legyen az az új cipőbolt, amely annak ellenére, hogy műbőr lábbelikkel van tele, szintetikus bőrillattal természetességet szuggerál, vagy a pékség, ahol kizárólag mélyhűtött készítményeket árusítanak, mégis frissensült péksütemények illatával csábítanak. Már rég nem titok, hogy az ember illatokkal könnyen befolyásolható. Anélkül, hogy észrevennénk szó szerint az orrunknál fogva vezetnek bennünket és illatokkal ösztönöznek vásárlásra. Talán ez a 21. század Nouvelle aromaterápiája? Egész biztosan nem. A francia dr. Jean Valnetet, az aromaterápia egyik megalapítóját, aki a múlt század közepén az illóolajokkal folytatott első tanulmányok egyikével nagy feltűnést keltett, valószínűleg sokkolná ez a trend.

Az ember rendíthetetlen törekvése, hogy a természetet az élet szinte minden területén másolja és szintetikusan reprodukálja, feltartozhatatlannak tűnik. Ez a törekvése az illatiparnak is. Az exkluzív parfümök nem azért drágák, mert a természetben ritka vagy a megfelelő növényekben csak kis mennyiségben előforduló értékes összetevőket tartalmaznak, hanem sokkal inkább azért, mert az ismert parfüm- és dizájnmárkákban alapvetően a márkanév drága, és a töltésre használt flakonok gyakran önmagukban a bennük lévő tartalom többszörösébe kerülnek. Az illatanyagok és parfümök túlnyomó többsége vegyikoktél, a nagy illatkonszernek laboratóriumainak kreációi, melyek gyártása fillérekbe kerül. Ezeket a parfümöket számtalan digitalizált illatkomponensből állítják elő, melyeket kőolajszármazékokból vonnak ki, és amelyek a bőrre és az emberi szervezetre gyakorolt hatásairól alig készülnek hosszú távú tanulmányok. Annak ellenére, hogy a gyártók parfümjeik reklámjaiban megpróbálnak a felhasználóknak mindenfélét szuggerálni, egy biztos, a tiszta, természetes illóolajok jótékony tulajdonságaihoz, amelyeket az emberiség évezredek óta ismer és értékel, ezeknek a parfümöknek, illatoknak semmi köze sincs. Éppen ellenkezőleg: a széles körben elterjedt szintetikus másolatok következtében az allergiakvóták drasztikusan megemelkedtek világszerte. És sajnos, még a törvényhozás sem tesz különbséget a természetes, tiszta illatok és a laboratóriumban előállított mesterséges illatok között.

Különbség a természetes illóolajok között
De még a természetes illóolajok között is nagy különbségek tapasztalhatók. Az illóolajok minőségét számos olyan tényező befolyásolja, amelyek nem mindig egyértelműek a fogyasztó számára.

A minőség egyik tényezője az aromás növények származása és termesztési módja, amelyekből az értékes illóolajokat kinyerik. Az eredet és a termesztési mód a következőképpen különböztethető meg:

Vadontermő és vadon gyűjtött növény
Biodinamikus (Demeter) gazdálkodás
Ellenőrzött biogazdálkodás
Hagyományos termesztés
A vadon élő növényekből származó illóolajok általában nagyon magas minőségűek, mivel ezek a növények természetes élőhelyükön, háborítatlan körülmények között nőttek fel. Azonban vannak olyan vállalatok, amelyeknek csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésükre vadon termő növény, amelyet az ausztráliai teafa példája szemléltet a legjobban. A növekvő igények miatt ezek a vállalatok olyan nagymértékű gyűjtést végeztek, ami már az egész teafa populáció létét veszélybe sodorta. A megoldás az ilyen esetekben a növények lehetőleg biodinamikus vagy bio termesztése. Főként a Demeter, valamint az organikus gazdálkodásból származó olajok szintén nagyon magas minőségűek a növényfajoknak megfelelő és méregmentes termesztési kultúrák miatt, ám ezek még mindig nem képesek önmagukban egyértelműen meghatározni egy minőségi szabványt az illóolajok esetében. Ez részben azért van, mert a speciális termesztési kultúra, a megfelelő fajtájú növények és vetőmagjuk kiválasztása és különösen a lepárlás módja valódi művészet, amelyet a termelők nemzedékről nemzedékre hagyományoznak át.

A tesztelt tisztaság döntő jelentőségű
Noha a növények eredete és művelési módja döntően befolyásolja az illóolajok minőségét, mégis a legfontosabb minőségi szempont az illóolajok

Noha a növények eredete és művelési módja döntően befolyásolja az illóolajok minőségét, mégis a legfontosabb minőségi szempont az illóolajok tisztasága. Mivel az illóolajok rendkívül értékes kivonatok, a legtöbb nagykereskedő számára triviális kérdés a különböző esszenciák higítása. Ez ráadásul jogilag is legitim eljárás a törvénykezésünkben lévő, az illóolajok minőségére vonatkozó jogi szabályok hiánya miatt. Ha például az Európai Gyógyszerkönyv (EuAB) szerint egy higított citromolaj alacsony citrál-tartalommal rendelkezik, akkor szintetikus citrállal legálisan „feljavítható”, és sokan teszik is ezt anélkül, hogy bárki észrevenné. A hiteles aromaterápiához alkalmatlan szintetikus és higított illóolajok természetesen gyakran sokkal olcsóbbak, mint a természetes illóolajok.

Mindez azt mutatja, hogy rendkívül fontos a termékeikről teljes és átfogó tájékoztatást nyújtó, valamint független szervezetek minőségellenőrzése révén tanúsított olyan gyártókra való összpontosítás illóolajaink vásárlása során, amelyek egyértelműen garantálják illóolajaik tisztaságát és természetességét. Ne hagyjuk, hogy az orrunknál fogva vezessenek minket!

Forrás: https://auranatura.hu/

freyagena byom immunorost komplex 400g

Freyagena Byom-immunorost komplex - 400g

Freyagena Byom-immunorost komplex: a belek egyensúlyának és stabilitásának őre. A Freyagena Bio-immunorost-komplex term...

Befor: 8.290,00 Ft
7.690,00 Ft
-600,00 Ft -7 %