A (britt) tudósok   felfedezték, hogy az éhségérzetet okozó hormon – a Ghrelin, melyet mind beleink-, mind agyunk kitüntetett területei állítanak elő, nemcsak az éhségért felelős, és táplálék utáni keresésre motivál, hanem jelentősen fokozza szellemi tevékenységünket is. (Ennek örömére azért senki se éheztesse gyermekét egy kiadós témazáró dolgozat előtt.) A böjt által okozott és a valamilyen rendszerességgel tudatosan gyakorolt táplálékmegvonás egészséges éhséget okoz, ennek előnye – a testtömegindexre gyakorolt kedvező hatás mellett az is, hogy az emésztőrendszert érő igénybevétel csökken, emésztőszerveink regenerálódhatnak.

A böjt után az ünnepi lakomák fogyasztása során legyünk tekintettel arra, hogy az éhes szervezet ösztönösen immunis az általános teltségi jelekkel szemben, ezért később vesszük észre, hogy már igencsak jóllaktunk.

Aki szeretné, hogy a „kajakóma” elkerülje, érdemes az étkezések során egy-egy moderált adag után kb. 10 percnyi pihenőt tartania. Fontos továbbá, hogy a velünk szimbiózisban élő mikrobiomunkat is tápláljuk, ezért a tojásból, sonkából és kalácsból álló diéta mellé arányos mennyiségben friss, vagy savanyított zöldséget ajánlott fogyasztani.

A zöldségek, főleg az ilyenkor már elérhető áron beszerezhető salátafélék, a retkek, a savanyúkáposzta további kedvező élettani hatásokkal bír, ilyen például a máj regenerálásánál betöltött kedvező hatásuk is.

Tehát, hogy a böjt alatt megszerzett szellemi frisseséget ösztökélem, legyen társunk a feltámadás misztériumát és ünneplését kisérő lakomák alatt, és ne engedje elfelejteni: ahogy az élet is újra megindul körülöttünk, bennünk is, segítsünk jól indulnia!

Jó emésztést!

Forrás: herbaferm.hu

Herbaferm kupon akció

Herbaferm csepp 30ml

A Herbaferm csepp gyógynövényekből természetes úton készül. Hatása azért egyedülálló, mert nemcsak kezel, hanem helyrehoz, azaz megnyugtatja a szervezetet, az egészséges emésztés helyreállításával pedig beindítja a regenerációs folyamatokat.